2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Egy hónapos, görög tanulmányútra utaznak a göndöcsös diákok

Intenzív, angol nyelvi kurzuson vettek részt pénteken azok a göndöcsös diákok, akik hamarosan egy hónapos, görögországi tanulmányútra utaznak.

A fiatalok egy olyan képzés részei lesznek, mely révén egy idegen országban, idegen környezetben szerezhetnek egyedülálló tapasztalatokat.

A görög útra négy szakmacsoport képviselői, diákok és tanárok utaznak. A masszőrök a görög wellness és spa kultúra működésével ismerkedhetnek, a kisgyermekgondozók egy magán óvodában töltik a szakmai gyakorlatot, de a szakácsokra és a pincérekre is új kihívások várnak.

Az egy hónapos, görögországi tanulmányút nagy lehetőség a göndöcsös diákoknak. Fekete Szabolcs igazgató elmondta, az a tapasztalatuk, hogy végzett tanulóik sokkal könnyebben helyezkednek el, ha önéletrajzukban külföldi munkavégzés is szerepel. Ezért a korábbi, olaszországi program után most Görögországba készülnek.

A göndöcsös diákok megismerkedhetnek a görög szakképzési rendszerrel, de a munka mellett kulturális programok is várják őket.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …