2025. február 7., péntek
FONTOS

Több, mint kétszáz kutya versenyzett Gyulaváriban

Az olykor szakadó, néha csendesebb eső sem szegte kedvét a vasárnapi, gyulavári kutyakiállítás résztvevőinek.

Az országos jelentőségű programra közel 212 kutyával neveztek. A pusztaföldvári Tóth Ilona tizenegy hónapos cane corso kutyáját hozta el a programra.

A Szatymazról érkezett tenyésztőket sem riasztotta el a versenyzés szempontjából nem éppen ideális időjárás. Takács Kata három kutyát hozott Gyulára.

A program megrendezését már tavaly is támogatta a gyulai önkormányzat, idén a polgármester saját keretéből nyújtott támogatást a verseny sikeres megvalósításához. Görgényi Ernő arra hívta fel a figyelmet, hogy élénk, és erős gyulai civil élet egyik fontos eseménye a vasárnapi.

A gyulavári verseny része annak a rangos, hazai versenysorozatnak, melyet mindig más-más helyszínen rendeznek meg.

A gyulai kutyások úgy tervezik, a 2025-ös szünet után 2026-ban egy nagyobb versenyt rendeznek.

Nézze meg ezt is:

Saját erőből újít fel gépeket a Gyulai Közüzemi Kft

  A cég munkatársai végzik a gépek karbantartását, illetve az elmaradhatatlan felújítás egy jelentős részét …