2024. október 6., vasárnap
FONTOS

1400 hallgatót vett fel idén a Gál Ferenc Egyetem

A tavalyi rekord után idén újabb csúcsokat döntött a Gál Ferenc Egyetem a felvett hallgatók létszámát illetően.

A szombat délelőtti, a szegedi dómban megtartott évnyitón Dux László rektor arra hívta fel a figyelmet, hogy a GFE esetében az országos átlagokat is meghaladja a bővülés. Tavaly 1100, idén 1400 új hallgató kezdheti meg tanulmányait az egyetem szegedi, békéscsabai, gyulai és szarvasi karain.

A Gál Ferenc Egyetem színvonalas képzéseivel hozzájárul a fiatalok érdeklődésének felkeltéséhez és pályájuk minőségi megalapozásához – ezt már Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára mondta. Kiemelte, idén országosan a  gazdasági, pedagógiai és egészségügyi szakokra jelentkeztek a legtöbben. Zsigó Róbert hangsúlyozta, egy egyházi intézménynek nemcsak felelőssége és feladata, hanem küldetése is van.

A tanévnyitó szentmisét Kiss-Rigó László püspök mutatta be. A főpásztor hangsúlyozta, szorgalom, áldozat és erőfeszítés nélkül nincs eredmény sem az életben, sem pedig a vizsgákon. Ezért ne fáradjunk jót tenni.

Az eseményen megkoszorúzták az egyházmegyei szemináriumot megalapító Glattfelder Gyula és a kultuszminiszter Klebelsberg Kunó altemplomban található sírját, és több hallgatói ösztöndíjat adtak át.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …