2024. október 6., vasárnap
FONTOS

A nyarat követően is töretlen az érdeklődés Gyula legnagyobb szálláshelye iránt

Az elmúlt hétvégén nem volt kegyes az időjárás az utazni vágyók számára, ennek ellenére nagy volt az érdeklődés a fürdőváros iránt.

Boros Zoltán igazgató kiemelte, a város kínálata olyan komplett, hogy ideális lehet azok számára is, akik csak egy hétvégi, wellness kirándulást terveznek. Nemcsak nyáron, amikor strandolni lehet, hanem akkor is népszerű úticél Gyula, amikor egyéb attrakciók kerülnek előtérbe. Még most is megfigyelhető, hogy egyre több család érkezik a nagyszülőkkel együtt Gyula legnagyobb szálláshelyére.

Októberben továbbra is magas a foglaltság Gyula legnagyobb szálláshelyén, hiszen meghatározó időszak lesz az őszi szünet, valamint a kolbászfesztivál. A szállodalánc minden, külön attrakcióval nem érintett hétvégén tematikus, gasztronómiai hétvégét szervez. Boros Zoltán kiemelte, mindig is fontosnak tartották a gyulai szálloda kínálatában kiemelni a régió egyik fő attrakcióját, a gasztronómiát. Úgy gondolják, egy négy csillagos szállodának meg kell mutatnia a helyi gasztronómia különlegességeit. Ezzel is mást kapnak a vendégek, mint bármely más négy csillagos wellness szállodában.

Boros Zoltán kiemelte, már most alig van szabad szobájuk a decemberi ünnepi szezonra, karácsonyra és szilveszterre. Szeptemberben erre az időszakra foglalnak a legtöbben.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …