2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Számos gyulai program várja az érdeklődőket az Országos Könyvtári Napokon

Október első teljes hetében rendezik meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség hagyományos programját, az Országos Könyvtári Napokat.

Ehhez csatlakozik a Mogyoróssy János Városi Könyvtár is. Dézsi János igazgató kiemelte, erre az eseményre már márciusban elkezdik szervezni a programokat. Szeptember 30-án a bibliotéka vendégei számára nem ismeretlen egyiptológus, Pécsi Ágnes érkezik Gyulára, “Balfékek és balfogások a régészet történetében” című előadásával. Másnap, október elsején kiállítás és bemutató program várja az érdeklődőket “Kézművesség, népművészet és értékmentés” címmel.

Október másodikán délelőtt egy előadással készülnek, mely a fiatalokat szólítja meg. Az idei Országos Könyvtári Napok sorozatnak a négy elem, a tűz, a víz, a levegő és a föld a témaköre. Ehhez kapcsolódva tart egy szemléletformáló előadást Juhos Éva. Délután pedig Tóth Icó könyvét mutatják be.

A Nagy Olvasási Kihívás eredményhirdetését október 3-án rendezik meg. Egy nappal később egy ifjú szerző, Nagy Dániel mutatja be könyvét “Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni” címmel. Az Országos Könyvtári Napok záró programja október 5-én várható, ekkor “Díszes őszi csodák” címmel kézműves foglalkozással várják az érdeklődőket a gyermekkönyvtárba. Dézsi János kiemelte, azok, akik megfeledkeztek a könyvek visszaviteléről és esetleg jelentős késedelmi díjat halmoztak fel, ők az Országos Könyvtári Napok hetén térítésmentesen visszavihetik a könyveket.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …