2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Cikluszáró közgyűlést tartott Békés Vármegye Önkormányzata

A 2019-2024-es ciklus utolsó ülését tartotta Békés Vármegye Önkormányzata szeptember 19-én Békéscsabán, a Vármegyeházán. A grémium az elmúlt öt év eredményeit értékelte.

A Békéscsabai Evangélikus Kistemplomban megtartott ökumenikus hálaadó áhítatot követően vette kezdetét a ciklus utolsó közgyűlése a Vármegyeházán. Zalai Mihály elnök a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 2014-2020 közötti időszakáról és az azt követő három esztendő eredményeiről beszélt elsőként.

– Az eredetileg allokált 57 milliárd forintos vármegyei kerethez képest 90 milliárdos felhasználásnál tartunk, ez egy becsült érték ahol lehet még változás. Azt kijelenthetjük, hogy több, mint 55 százalékos túlteljesítésben vagyunk. Ez a települések tettrekészségének, a hivatalunk tevékenységének, az Irányító Hatóság jóakaratának és a vármegyei közgyűlésnek is köszönhető. Fontos emlékeznünk arra, hogy amikor bizonyos források lehívásában gyors döntéseket kellett hozni, akkor nem hiszem hogy nálunk
gyorsabb önkormányzat vagy területfejlesztési bizottság volt az országban, ennek is köszönhető a túlteljesítés – emelte ki az elnök.

Zalai Mihály ezt követően az elmúlt évek fejlesztési eredményeit ismertette.

– Közel 700 óvodai, bölcsődei férőhelyet tudtunk felújítani vagy létesíteni, ennek szinte minden vármegyei településen hatása volt. 64 kilométer kerékpárutat építettünk és 140 orvosi rendelőt, egészségügyi intézményeket tudtunk felújítani és ezek között voltak új létesítések is, amely azt jelentette, hogy szinte minden vármegyei településen az egészségügyi intézmények járóbeteg ellátásnak a helyszínei megújultak. A TOP Plusz vonatkozásában, a 2021-2027-es ciklust illetően 95 milliárd forintos vármegyei keretből 70 milliárd forint értékben támogatói döntések születtek. Bízom benne, hogyha az előző
évekhez hasonlóan jól tudnak majd együttműködni a települési önkormányzatok, a hivatalunk és az Irányító Hatóság, akkor jelentős túlteljesítés várható – ismertette.

Zalai Mihály arra is kitért, hogy a Gyulai út 1. szám alatt található, immár a vármegyei önkormányzat tulajdonában lévő irodaház energetikai fejlesztése hamarosan befejeződik.

– Önkormányzatunknak két saját tulajdonú ingatlanja van: a Vármegyeháza és a Gyulai út 1. szám alatti irodaépület, mindkettőt felújítva adjuk át a következő közgyűlésnek. Aki emlékszik a korábbi állapotokra annak szembetűnőek a változások.

Adataink szerint 472 millió forinttal növeltük ebben a ciklusban a vármegyei önkormányzat vagyonát. A nem kötelező feladatok közé sorolnám, hogy a civil támogatásokkal, a Bursa Hungarica ösztöndíj támogatásokkal kihasználtuk mindazon anyagi lehetőségeinket amelyekkel élhettünk, hogy segítsük a civil szervezetek munkáját, a fiatalok továbbtanulását. Minden évben Információs Napot szerveztünk. Én hiszem azt, hogy minden egyes alkalommal olyan előadókat tudtunk az összes minisztériumból elhívni, akik a polgármesterek és jegyzők munkáját, az éppen aktuális véleményükkel, a jogszabály változtatásokkal kapcsolatban jól tudták segíteni.

Kitüntető rendeletünket is módosítottuk, új kitüntetéseket indítottunk el, az egyik elismerésünk a Polgárokért díj volt, amellyel kapcsolatban örömmel tapasztaltam, hogy azok a polgármesterek, akik ebben a kitüntetésben részesültek, büszkén hordják az átadott kitűzőt.

Elindítottuk a békéscsabai születésű Sík Ferencről elnevezett díjat, amely egy országos színházi elismerés – fogalmazott.

A vármegyei közgyűlés elnöke fontos célkitűzésnek nevezte a helyi identitás erősítését, ennek érdekében több pályázatot indítottak.

– 387 rendezvényt tartottunk meg az elmúlt években, voltak ezek között kézműves vásárok, túrák, táborok, színházi előadások, kiállítások, koncertek és táncházak. Négy könyv is elkészült ennek a projektnek köszönhetően, így 14 000 példányban jelentek meg a vármegye különböző területeit népszerűsítő kiadványok. 900 kisfilm készült el a települési értéktárban lajstromba vett értékekből és 9 Megyenapot szerveztünk meg, amelyet országos szinten egyedülálló rendezvényként jellemezhetünk – emelte ki Zalai Mihály.

Az elnök végül arról is tájékoztatott, hogy 110,5 millió forint feladattal nem terhelt tartalékkal adják át a stafétabotot a következő grémiumnak, így a költségvetés kiváló feltételeket biztosít az új közgyűlés munkájához.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …