Szerdán tartotta alakuló ülését a városi diákönkormányzat a gyulai iskolák delegált tagjai és az őket segítő pedagógus részvételével.
A Gyulai Ifjúsági Központban tartott eseményen a tanév első félévének feladatairól és aktualitásairól egyeztettek.
A városi diákönkormányzatok fókuszában elsősorban a fiatalok érdekvédelme áll. A szervezetbe minden gyulai iskola egy-egy tagot küld – mondta Szabó Enikő szakmai vezető az ifjúsági központban tartott, szerdai alakuló ülésen. A diákönkormányzati tagok kiemelt feladata, hogy friss, naprakész információval lássák el tanulótársaikat, illetve közvetítsék az iskolában felmerülő ötleteket, felvetéseket. Szabó Enikő hangsúlyozta, a tanév első két hónapja az ismerkedésről és a feladatok átbeszéléséről szól.
A tanévben folyamatos a kapcsolattartás a fiatalokkal, mondta Szabó Enikő, hiszen heti vagy kétheti rendszerességgel találkoznak. Erre szükség is van ahhoz, hogy az aktualitások időben felszínre kerüljenek. A szakmai vezető kiemelte, a most megalakult diákönkormányzattal az első közös szakmai munka egy pályázat megírása lesz.
A továbbtanulási börzét az idén is október közepén rendezi meg a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület, melynek szervezésében és lebonyolításában a diákönkormányzatra már aktív szerep hárul.