2025. március 28., péntek
FONTOS

Tuning autók vették be a gyulai várat

Már péntek délután feltűntek az első tuningautók és tulajdonosaik a gyulai Várkertben, ahol Euphoria Castle Meet címmel szerveztek számukra találkozót.

A szervezők a beküldött nevezések alapján válogatták ki azokat a járműveket, melyek különlegesnek tűntek. Az érdi Kiss László Ferenc egy E36-os, coupé BMW-vel érkezett Gyulára.

Szombaton már kétszázötven tuning autó fogadta a Várkertbe látogatókat. A régi Dacia mellett tévével felszerelt Volkswagen és számos más, különleges darab tűnt fel a téren. Ezzel az 5000 köbcentiméteres, V8-as motorral bíró, bálna Mercedessel Szabadkígyósról gurult át a gazdája. Joó Attila egy nagyobb társasággal érkezett, valamennyien ugyanazt a márkát kedvelik.

A program nemcsak a kiállításról, a gyűjtők találkozásáról szólt. Az autósokat és az érdeklődőket egész nap különböző programok várták, itt éppen a limbó verseny zajlott, de tartottak kipufogó-hangnyomásmérést is. Az Euphoria Castle Meet iránt külföldről is mutatkozott érdeklődés.

A szervezők úgy tervezik, hagyományt teremtenek Gyulán az autós tuning rendezvényből.

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …