2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Műhelykonferenciát tartottak a GFE gyulai karán

Szerdán a tizedik duális műhelykonferenciáját szervezte meg a szociális munka tanszék a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán.

A képzésben résztvevő hallgatók szakmai előadásokkal készültek a programra.

A Gál Ferenc Egyetem gyulai karának képzési palettáján 2019 szeptembere óta érhető el a duális képzés lehetősége a szociális munka alapszakon. A szerdai műhelykonferencián a képzésben résztvevő hallgatók adtak számot a megszerzett tudásukról mentoraik és új diáktársaik jelenlétében.

Szűcs-Szegedi Fanni 2021-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a gyulai campuson. A végzős hallgató elmondta, édesanyja példáját követve választotta hivatásul a szociális területet. Ez jó döntésnek bizonyult, ahogy a duális képzésben való részvétel is.

A tizedik alkalommal szervezett műhelykonferenciára szakmai előadásokkal készülnek a képzésben résztvevők, mondta Homoki Andrea tanszékvezető. Itt nyomon követhető a hallgatók előrehaladása, ami egyfajta visszacsatolása is a duális képzésben folyó szakmai munkának. A tanszékvezető elmondta, az egyetem két kiemelt partnerintézményénél végezhetnek gyakornoki munkát a hallgatók. A műhelykonferencián ebbe is betekintést kapnak az elsőéves szociális munka szakos hallgatók, ami ösztönző lehet a duális képzés választásában.

A GFE gyulai karán, a szociális munkás szakon választható duális képzés arra is jó lehetőség, hogy a végzős hallgatók a gyakorlati helyükön már munkavállalóként tudnak elhelyezkedni.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …