2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Autómentes nap az óvodákban

A „Mi utcánk, a mi jövőnk!” – ezzel a mottóval csatlakozott Gyula valamennyi óvodája az Európai Mobilitási Hét autómentes napjához.

A Béke sugárúti óvodásokat pénteken bringás reggeli és közlekedési játékok egész sora várta.

A napokban megtartott autómentes napon a gyerekek többsége bringával, rollerrel vagy kis motorral érkezett a Béke sugárúti óvodába. Idén az európai mobilitási héten az egyéni felelősségvállalás fontosságára hívták fel a figyelmet, a Mi utcánk, a mi jövőnk kampány mottóval. A programhoz valamennyi gyulai óvoda csatlakozott. Enyediné Nagy Krisztina, a Béke sugárúti intézmény vezetője elmondta, a szülőket és a gyerekeket is a környezetóvó közlekedésre ösztönözték.

Az óvodába érkezés után, közös bemelegítéssel folytatódott a nap. Itt már azok a gyerekek is csatlakoztak, akik csak néhány hete kezdték az óvodát. A Béke sugárúton egész évben kiemelt figyelmet kap közlekedés. A gyerekek észrevétlenül, játékos formában tanulják meg az alapvető szabályokat, aminek később nagy hasznát veszik.

Az autómentes napon közlekedési akadálypályák, ügyességi játékok és számos meglepetés várta a legkisebbeket.

 

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …