– Ezerötszáz pályaválasztás előtt álló diák ismerkedhetett légiiparhoz köthető hivatásokkal csütörtökön és pénteken, a békéscsabai repülőtéren. A Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Magyar Légiipari Klaszter közös programján a hazai légiipar szereplői, gyártói és az oktatás szereplői is bemutatkoztak.
– 125 éve született Implom József. A jeles évfordulót egy egész hetes programsorozattal ünnepelték.
– Csütörtöktől átadták a Gál Ferenc Egyetem Békési Technikumának felújított épületszárnyát. A százhuszonkét éves, megújult B-épületben a jövőben modern körülmények között folyhat az oktatás.
– Szeptemberben a Békés vármegyei Levéltár Ládafia sorozata újabb helyi érdekességeket tár az olvasók elé. A hónap dokumentumában Zádor Mór pénzügyigazgató különleges életútját és két gyulai épület történetét ismerhetik meg az érdeklődők.
– Egyre inkább számolnak a tenyésztők a gyulai kisállatbörzével. Az idei első őszi programon kiderült, sokan hozzák el Gyulára állataikat.