2024. október 6., vasárnap
FONTOS

A könyvtárak sokoldalúságáról szól ez a hét

Régészeti balfékekről és balfogásokról szólt hétfő este Pécsi Ágnes egyiptológus előadása a gyulai könyvtárban.

A figyelemfelkeltő cím mögött rengeteg izgalmas történet húzódott. Ezek egy része megmosolyogtató volt, de akadt bőven szívszorító és egészen megdöbbentő is.

Pécsi Ágnes előadása az Országos Könyvtári Napok gyulai nyitó eseménye volt. Dézsi János igazgató azt mondta, ezen a héten arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy ma a könyvtárak már nemcsak a hagyományos szolgáltatásokat nyújtják, rendezvényeket tartanak, Gyulán pedig most zajlik a megbocsátás hete.

Az Országos Könyvtári Napok keretein belül Gyulán egész héten programokkal várják a látogatókat.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …