Kézművesség, népművészet és értékmentés – ezzel a címmel nyílt kiállítás kedd este a könyvtárban. A tárlaton a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet fél évszázadot átfogó munkái láthatók.
– Az idén már tizenharmadik alkalommal rendezik meg Gyulán a Hídi sétát, a mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó eseményét. Az október 11-ei programról a 3Témában beszélgettünk.
– Sík Ferenc munkásságát bemutató, hiánypótló kiadványt készített Békés Vármegye Önkormányzata. A Mindent lehet című kötetet Békéscsabán, a Művész Kávéházban mutatták be.
– Megújult a Dürer iskola udvara. A területen bővítették a sportolási lehetőségeket. – Fogyatékkal élő fiatalok járnak rendszeresen küzdősport edzésre Gyulán. A foglalkozások nemcsak a fizikai állapot javulását kínálják, hanem a feltöltődés élményét is.
G