2025. február 8., szombat
FONTOS

Sárgarigók vonulása – a tartalékosok versengtek Békésben

Szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg a Sárgarigók Vonulása elnevezésű nemzetközi járőrbajnokságot Békésben.

A Magyar Honvédség békéscsabai 101. Területvédelmi Zászlóalj szervezésében tartalékos katonák mérték össze a tudásukat.

Az elöljárók köszöntésével kezdődött a Sárgarigók Vonulása nemzetközi járőrverseny a Gyulai Szakképzési Centrum Wenckheim termében. Az idén ötödik alkalommal rendezett, háromnapos program a nemzetközi kapcsolatok erősítése mellett, a tartalékos katonai szolgálat társadalmi elfogadottságát is célozta.

A szegedi 46. Dobai Miksa területvédelmi ezredtől érkezett Deák Fanni szakaszvezető, aki elmondta, katona sportolóként képviseli bajtársait a bajnokságon.

A sokrétű feladatok közül az épületharcászatot kedveli leginkább Lukovics Gergő, a nyíregyházi 5. területvédelmi zászlóalj önkéntese.

A járőrbajnokságot először 2019-ben rendezték meg, akkor még háziverseny jelleggel, mondta Lipták József alezredes. A játékok alapmenetén nem változtattak az ötödik járőr bajnokságon sem, eltekintve néhány apróságtól.

Reneszánszát éli a magyar honvédség berkein belül a tartalékosok képzése, fogalmazott Görgényi Ernő polgármester a megnyitó eseményen. A tartalékosok képzésének támogatása mindenkinek hazafias kötelessége, így a gyulai önkormányzatnak is. A polgármester elmondta, a városban nagyon szép hagyománya van a honvédség segítésének, ezeket emléktáblák sokasága is őrzi.

A Sárgarigók Vonulása nemzetközi szintű járőrbajnokságon a versenyzők számot adhattak felkészültségi szintjükről, miközben a csapatok közötti bajtársi kötelékek is erősödött.

 

Nézze meg ezt is:

Jól indult a szezon a gyulai női kézilabdában

  Erősen indult a szezon a CZ-Gyulasport női kézilabda csapatának. A téli felkészülés utáni első …