

A történelmi előadásokból az is kiderült, hogyan ünnepelt egykor a vár népe.
Szent Mihály napja egy hamisítatlan őszi ünnep, amelyhez számos hagyomány is kapcsolódik. A gyulai várban tavaly útjára indított, az egykori vásárokat megidéző program az idén is folytatódott. A hétvégén többek között mesterség bemutatókkal, frissen készült musttal várták a látogatókat, a vár környékén pedig kézművesek és kistermelők kínálták portékáikat.
Petrovics Erika Csanádalbertiből érkezett a vásárba, hogy bemutassa az újrahasznosított anyagokból készült kézműves termékeit.
Szent Mihály napja többrétegű ünnep, hagyományok, népszokások és megemlékezések kapcsolódnak szeptember 29-éhez, fogalmazott Szappanos Gábor történész. Egyfelől egyházi jellegű ünnep, hiszen Mihály arkangyalra emlékezünk ezen a napon, másfelől a gazdasági élethez kapcsolódik számos ponton. Ilyenkor hajtották vissza a legelőről és készítettek számadást a gazdák a Szent György napján kiterelt állatokat. Ekkor van a szüreti mulatságok és Mihály-napi vigasságok ideje. Szappanos Gábor elmondta, a gyulai várban a Szent Mihály-napi hagyományok a régmúltba nyúlnak vissza.
Sokakat vonzott a gyulai vári Szent Mihály-napi, egésznapos kikapcsolódást kínáló rendezvénye, többen ezért a programért látogattak a történelmi kiállítóhelyre.