

Hétfő délelőtt megtartotta alakuló ülését a Békés vármegyei közgyűlés.
Takács Árpád főispán beszédében kiemelte, az elmúlt öt évben a közgyűlés a törvényeknek megfelelően, szakszerűen, és kiegyensúlyozottan működött. A főispán hangsúlyozta, az elmúlt ciklusban kétség kívül fejlődött a vármegye.
A beszédet követően azok a képviselők, akik korábban nem vették át megbízóleveleiket, azok most átvették azt. A Békés vármegyei közgyűlésbe bekerült képviselők esküt tettek. A grémium tagjai ezt követően mindannyian átvették esküokmányaikat Magyari Jánostól, a Békés vármegyei területi választási bizottság elnökétől.
Szegedi Balázs a Békés vármegyei közgyűlés elnökének Molnár Sándort javasolta, majd egy külön teremben titkos szavazást tartottak. 11 igen, 1 nem és 4 tartózkodás mellett Molnár Sándor megkapta a szükséges többséget.
Molnár Sándor elnökként is esküt tett, illetve átvette az esküokmányt is. Székfoglaló beszédében kiemelte, egy nappal a nemzeti gyásznapot követően fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az aradi vértanúk is különböző nemzetiségekhez, politikai irányzatokhoz, vallási felekezetekhez tartoztak, de a nemzet érdekében mégis összefogtak.
Az alakuló ülés zárásaként Zalai Mihály, a Békés vármegyei közgyűlés leköszönő elnöke átadta a vármegyeháza kulcsát az újonnan megválasztott elnöknek, Molnár Sándornak.