2025. március 18., kedd
FONTOS

Emléktáblát avattak Pfaff Ferenc tiszteletére a Jókai utcában

Az 1878-ban született, majd 1945-ben elhunyt Pfaff Ferenc a gyulai németek kiemelkedő alakja, az egyik legjelentősebb helyi építész volt, akihez számos épület kötődik a városban. 2013 óta minden év június 10-én tartják a szecesszió világnapját, ekkor szokták megkoszorúzni az építőmester sírját a Szent József temetőben.

Több mint 40 olyan épület, síremlék, vagy akár kovácsoltvas kerítés található Gyulán, amely szecessziós jegyeket visel magán. Ez az építészeti örökség 2021-ben bekerült a helyi értéktárba.

Pfaff Ferenc nevéhez 15 épület kötődik Gyulán. Többek között a Pfaff-villa, amely egykor Stéberl András hentesüzletének is otthont adott, valamint a Békés Megyei Takarékpénztár, amely ma a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság székhelye. Emellett az egykori állami elemi és polgári leányiskola, a későbbi 1-es iskola, melyet Schneider János építőmesterrel közösen építettek. A nap folyamán még egy szecessziós sétán vehettek részt a megjelentek Bagyinszki Zoltán vezetésével, ennek keretében megtekintették a Pfaff-épületeket.

 

Nézze meg ezt is:

Kedvenc Könyvem: Fábián Tamás

A Karácsonyi iskola tanulója Kedvenc könyvem sorozatunkban ezúttal a saját meséjét olvassa fel.