2025. március 22., szombat
FONTOS

Sportszakemberek tanácskoztak Gyulán

Az elmúlt hétvégén Gyula adott otthont az Országos Testnevelésügyi Konferencia kétnapos rendezvényének. A mintegy háromszáz sportszakember a „Labdával kerek a világ, labdajátékok a testnevelés órákon” témakör szerezhetett elméleti és gyaqkorlati ismeretet.

Péntek délután kezdődött az az országos konferencia, amely 2003 és 2008 után ismét Gyulát választotta helyszínéül. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, a város önkormányzata és a Gyulasport szervezésében megvalósuló rendezvény megnyitóján Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, Gyula nem egy sportklub kapcsán szerzett ismeretséget ezen a területen.

Ökrös Csaba, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem általános rektorhelyettese elmondta, az országos konferenciák egyik célja, hogy ezeken az új generáció fiatal testnevelői megtapasztalják az összetartó közösség erejét.

Az iskolai testnevelés nagyon felértékelődött azáltal, hogy mindennapossá vált, fogalmazott Hamar Pál, az MTTOE elnöke, az órák tényleges tartalommal való megtöltése változatlan feladata szakmának, új kihívásokkal megtűzdelve.

Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettese a mai kor egyik legnagyobb kihívásának nevezte, hogy a fiatalokat rávegyék a rendszeres mozgásra. A sportirányítás, a testnevelők és a példaképek szerepe egyaránt kulcsfontosságú mindebben.

Több mint egy évszázada annak, hogy a köznevelésben kötelező vált a testnevelés, fogalmazott köszöntőjében Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár. Annak is már több mint tíz éve, hogy a testnevelés mindennapos tantárggyá vált az iskolákban. Balatoni Katalin kiemelte, az oktatás az, aminek elsőként kell reagálnia a társadalom változásaira.

A testnevelésügyi konferencia egyik hagyománya, hogy az ország szakemberei jelenlétében adják át a Matolay- és az Istvánfi életműdíjakat. Az utóbbit a mezőberényi születésű, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna vehette át az idén.

A konferencia zárónapján, a városi tornacsarnokban a gyakorlat játszotta a főszerepet. Az ország testnevelői a gyulai rendezvényen különböző módszertani bemutatókat láthattak és ismerhették meg egymás jó gyakorlatait.

Nézze meg ezt is:

Bihari képeket mutat be Gesznerné Fehér Andrea

  Egy festő szemével Czárán Gyula nyomán címmel rendezték meg kedden a könyvtárban látható kiállítást …