2025. február 7., péntek
FONTOS

Átadták a Pánczél Imre intézmény “Mosolysziget” játszóudvarát

A 16 millió forintos beruházásra nagy szükség volt, hiszen az évek során leamortizálódtak a játszóeszközök.

2023 szeptemberében egy bejárást követően született meg a döntés arról, hogy lépni kell az ügy érdekében. Jelenleg már 10 új játszóeszköz várja a fiatalokat.

Az eseményen elhangzott, amióta 2023 szeptembere óta a Gyulai Tankerületi Központ a Pánczél Imre intézmény fenntartója, azóta itt 160 millió forintból több fejlesztés valósult meg. Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója kiemelte, a tudás átadása mellett a legfőbb, mégis sokszor észrevétlen, de minden pillanatban jelenlévő feladat és felelősség a nevelés.

Két dolog szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen egy intézmény – emelte ki Alt Norbert. Az alpolgármester hangsúlyozta, az egyik az, hogy a környezet, a közösségi terek legyenek olyanok, melyek a mai világnak és igényeknek megfelelnek. A másik tényező pedig a megfelelő hangulat.

A következő időszakban a Pánczél Imre intézmény területén egy 200 millió forintos fejlesztés körvonalazódik.

 

Nézze meg ezt is:

A Komplett Kafka: új kiállítás érkezett a könyvtárba

A Komplett Kafka címet viseli Nicolas Mahler 20 tablóból álló tárlata, melyet csütörtöktől a gyulai …