2025. április 26., szombat
FONTOS

Díjazták a legszebb virágos területeket Gyulán

Szerda délután adták át a “Virágos Gyuláért”, a “Legszebb konyhakertek”, valamint újdonságként a “Madáretető és odúkészítő” verseny díjait.

A városi virágosítási és környezetszépítési versenyt az idei évben négy kategóriában hirdették meg. A klímaváltozás következtében a települési zöldfelületek jelentősége évről évre nő. 2024-ben kifejezetten nagy küzdelem volt a növények életben tartása, valamint megfelelő gondozásuk.

Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében kiemelte, az alkalmazkodás a jelen kor kulcsfogalmává vált. Szemmel látható, ahogy környezetünk változik, melyet kerttulajdonosként is kénytelenek vagyunk megtapasztalni. A polgármester hangsúlyozta, szűkebb környezetünkben rengeteget tehetünk és jó példával is elöl járhatunk a klímaváltozás elleni küzdelemben. Oda kell figyelnünk a vízgazdálkodásra, a zöldfelületek gondozására és fejlesztésére.

Virágos előkert kategóriában Szakadáti János végzett az első helyen. Az idei évben a legszebb virágos ablak és balkon kategória győztese Szabó Mária Melinda lett. A virágos közterületek közül a Kálvária tanyán található Hetednapi Adventista Szeretetotthon lett az első helyezett. A virágos intézmény és vendéglátóhely kategóriában pedig az id. Christián László Városi Sporttelep bizonyult a legjobbnak.

A város idén is csatlakozott “A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz. Célja a kertművelő ember munkájának megbecsülése, a konyhakertművelő kultúra megőrzése, a tudás összegyűjtése és átadása a fiatalabb generációknak.

A Gyulai Hagyományőrző Gazda- és Kertbarátkör hirdette meg idén a “Madáretető és odúkészítő” versenyt. A felhívás a városi óvodásokat és az általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjait célozta meg. Három kategóriában összesen 21 pályamű érkezett. Óvodai csapat kategóriában a Mágocsi Úti Óvoda cica csoportjának munkája végzett az első helyen.

Általános iskola alsó tagozatos diák kategóriában Kokavecz Attila, a felső tagozatosok között pedig Balogh Bianka bizonyult a legjobbnak.

 

Nézze meg ezt is:

Közlekedési létesítmények fejlesztéséről is döntött a képviselő-testület

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. A grémium tájékoztatót hallgathatott meg a …