2025. március 19., szerda
FONTOS

Fair Play Roadshow-t rendeztek Gyulán

étvégén gyulai állomásához érkezett az Oltalom Sportegyesület Faiplay Football Road-show országos bajnoksága. A Gyulai Szakképzési Centrumban tartott program a konfliktuskezelés játékos feloldására épül.

A hétvégén a fürdővárosba érkező országos rendezvényen a Gyulai Szakképzési Centrum pályáin rúgták a bőrt helyi csapatok és az Oltalom Egyesület saját gárdája. A budapesti szervezet 2011 óta rendezi meg a Fair Play Football Roadshow-t, amely hátrányos helyzetű felnőtteknek és gyerekeknek teszi teljesebbé az életét a sport által. Nem először kapcsolódott be a bajnokságba Bozsányi Richárd, a Harruckern csapatát erősítve.

A fair-play football road-show lényege, hogy a pályán összehozzák azokat a csoportokat, akik vélt vagy valós érdekellentétben állnak egymással, fogalmazott Rákos András egyesületi elnök. A programban megmutatják mindazt, hogyan lehet ezeket a konfliktusokat egymásra odafigyelve feloldani. Az elnök elmondta, ami a pályán történik, az egy játékos tanításnak felel meg, sajátos szabályrendszerrel. A résztvevőknek maguknak kell megoldani a játék során adódó helyzeteket.

Az Oltalom Sportegyesület rendezvénysorozata az előítélet mentes együttélést segíti elő azáltal, hogy a sportpályán megélt együttműködést kiviszik a hétköznapokba.

 

Nézze meg ezt is:

Eredményesen szerepel az országos Könyvtári Kihívás pályázaton a gyulai bibliotéka

  2024-ben a Kulturális és Innovációs Minisztérium az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet szakmai koordinálásával …