

Teltházzal működik Gyula legnagyobb szálláshelye.
Az elmúlt heti békéscsabai kolbászfesztivál ideje alatt a korábbiakhoz hasonló tendencia érvényesült, nem volt üres szoba a hotelben. Ezt rögtön követte az őszi szünet, majd a november elsejei hosszú hétvége a következő kiemelt időszak. Boros Zoltán igazgató hangsúlyozta, a turizmus szempontjából jól alakul ez az időszak.
A vendégek között vannak olyanok is, akik Erdélyből és Németországból Gyulát találták meg olyan családi találkozási pontnak, ahol csendes környezetben tudnak együtt tölteni minél több időt.
Az őszi szünet ideje alatt jelentősen megnőtt a belföldi vendégkör aránya. Hamarosan lesz Romániában is egy hasonló időszak, ekkor majd megnő az onnan érkező turisták száma Gyula legnagyobb szálláshelyén. Az év többi, nem kiemelt időszakában az a jellemző, hogy 80 százalékban belföldről, 20 százalékban pedig külföldről látogatják a vendégek a szállodát.
Boros Zoltán kiemelte, egy városi együttműködésnek köszönhetően az Almásy-kastély báltermében szerveznek szilveszteri bált, vacsorát. Ezt azért szervezik, mert ebben az időszakban a szálloda étterme már megtelt. Aki még most foglal szobát szilveszterre, annak sem kell aggódnia, hiszen a szomszédos kastélyban lehetősége nyílik egy gálavacsorára.