2025. március 19., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2024. 10. 30.

Témák:

 

  • Jövőre is támogatja ösztöndíjjal a szociálisan hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló fiatalokat a gyulai önkormányzat. A Bursa Hungarica-ösztöndíjat felemelték havi 8-ról 10 ezer forintra, emellett szélesítették a lehetséges pályázók körét.
  • Közeleg mindenszentek és halottak napja, amikor meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját a temetőkben. Ilyenkor kiemelten figyelnünk kell személyes dolgainkra, az őrizetlenül hagyott értékek veszélybe kerülhetnek. 3Téma című műsorunkban Kovács Péter plébános a két ünnep hagyományairól beszélt, Bátkai Miklós, a bűnmegelőzési osztály munkatársa pedig az óvatosságra hívja fel a figyelmet.
  • Kedd este interaktív kabaréesttel folytatódott a várszínház őszi kamaratermi évada. A Böbe mindent elintéz című darabban operett dallamok és retró zenék is felcsendültek Cseke Katinka és Zsiga László előadásában.
  • 10 év színe-java – ezzel a címmel nyílt kiállítása kedd este a Gyulai Alkotók Baráti Körének a művelődési központban. A jubileumi tárlaton Borbély Mária, Keresztesi Franciska, Papp Mária, Patkás Irén és Bende Imre munkáit láthatja a közönség.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2025.03. 13.

Témák: Megújulhat Városerdő Fő utcája – a hírt Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester …