2025. február 9., vasárnap
FONTOS

Hagyományok felelevenítése és hasznos tanácsok mindenszentek és halottak napjához fűződve

A 300-as években, elsősorban keleten jelent meg az a törekvés, hogy minden szentet egy napon ünnepeljenek.

A nyugati egyház ezt 608-ban vette át, Bonifác pápa idejében, amikor megkapta a római Pantheont. A Mindenszenteknek időközben mindig bővült a tartalma. Rá száz évre IV. Gergely pápa, majd egy évszázadot követően IX. Gergely pápa tett hozzá valamit.

Minden templomban, így a gyulai Nádi Boldogasszony templomban is őriznek szentektől származó ereklyéket. A főoltáron jelentős méretű csontereklyék vannak, melyeket Harruckern Ferenc hozott Gyulára.

Kovács Péter kiemelte, a halottak napja már szervesen kapcsolódik a mindenszentek ünnepéhez. Az egyházban először 998-ban ünnepelték.

Közeleg mindenszentek és halottak napja, amikor meglátogatjuk elhunyt szeretteink sírját a temetőkben. Ilyenkor kiemelten figyelnünk kell személyes dolgainkra, az őrizetlenül hagyott értékek veszélybe kerülhetnek. Amennyiben autóval érkezünk a temetőhöz, akkor az utastérben nem szabad értéket hagyni. A kerékpárok esetében is fontos, hogy le legyen zárva, valamint értéket ebben az esetben sem szabad őrizetlenül hagyni.

Bátkai Miklós kiemelte, amikor megérkezünk a sírhoz, ne tegyünk le a táskánkat, vagy értéket a sír szélére addig, amíg elmegyünk többek között vízért. A hölgyek és az idősek lehetőleg az esti órákban kerüljék a temetők látogatását, ilyenkor rokonokkal menjenek ki, és legyenek körültekintőek.

Nézze meg ezt is:

Jól indult a szezon a gyulai női kézilabdában

  Erősen indult a szezon a CZ-Gyulasport női kézilabda csapatának. A téli felkészülés utáni első …