2025. április 19., szombat
FONTOS

Jelentős, onkológiai fejlesztés a gyulai kórházban

Csütörtökön átadták a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai onkológiai centrumában a mintegy 1,8 milliárd forint összértékű új gyorsítót.

A történelminek tekinthető beruházással jelentősen javul a daganatos betegek ellátása és kezelésének minősége.

Október elején már megkezdődött a gyógyító munka azokkal az új onkológiai és sugárterápiás eszközökkel, amelyeknek köszönhetően Békés vármegyében jelentős javulás érhető el a daganatos betegek ellátásában és kezelésében. Becsei László főigazgató főorvos a csütörtökön tartott, ünnepi átadó eseményen felidézte a vármegyei onkológiai gyógyítás közel fél évszázados kezdetét, majd azt az ugrásszerű fejlődést, ami az elmúlt évtizedek egészségügyi ellátását kísérte. Kiemelte, közel húsz évig szolgálta a békésiek sugárterápiás lehetőségeit az a berendezés, amelynek cseréje három évvel ezelőtt fogalmazódott meg.

Kovács József országgyűlési képviselő történelmi áttekintésében 1846-ot idézte, amikor tíz ággyal megnyílt a gyulai kórház. Az onkológiai ellátás 1975-ben, huszonnégy ággyal kezdődött meg Gyulán, az első nagyobb fejlesztésre 1996-ban került sor.

A magyar onkológiai ellátásban kiváló szakemberek dolgoznak, fogalmazott Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese. Az eredményes gyógyításhoz azonban nem csak az emberekre van szükség, hanem nélkülözhetetlenek a korszerű diagnosztikus és terápiás eszközök.

Torday László centrumvezető főorvos óriási előrelépésként fogalmazta meg a gyulai centrum betegeinek életében a beszerzett eszközöket. A daganatos betegségben szenvedők hatvan százaléka igényel sugárterápiát, akár többször ismételve ezt a gyógyítása során. Torday László kiemelte, az új gyorsító fő célja a rosszindulatú daganatok növekedésének megállítása, megszüntetése.

A Békés Vármegyei Központi Kórház sugárterápiás centrumában az új eszközparknak köszönhetően a jövőben a jelenlegi ötven helyett naponta akár száz beteg kezelése is lehetségessé válik.

Nézze meg ezt is:

A legjobb egészségturizmus szervezőket keresték

Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus szervezője! – a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusa az …