2025. március 20., csütörtök
FONTOS

Megtartották az első rendes testületi ülést Gyulán

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen, mely a június 9-én megválasztott új grémium első rendes ülése volt.

A csütörtöki eseményen többen interpelláltak. Kiss Szabolcs a városban lévő fák gallyazási munkálatairól érdeklődött, melyre azt a választ kapta a közüzemi kft ügyvezetőjétől, Molnár Csabától, hogy a munkálatokat akkor végzik el, amikor a vegetációs időszakon túl vannak a növények, amikor a teljes levélzetet elhullajtják. A korábbi években január első hetében kezdték ezt a munkát, és március végén értek a végére.

Szabó Károly interpellációja a Gyulaváriban tervezett kerékpárút építését, a közművek kiváltását érintette.

Szabó Károly azt a választ kapta, hogy a felmerülő többletköltségeket már a tervező figyelembe vette a várható költségek megállapításakor.

Pflaum Mária lakossági jelzés miatt interpellált az ülésen. A Hosszú utca és a Köröspart utca kereszteződésében található közlekedési tükör helyreállítását kérte, melyre pozitív választ kapott.

A fő napirendek között az első egy szándéknyilatkozat benyújtásáról szólt, amely egy nemzetközi sportverseny számára biztosítana helyszínt Gyulán. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, ez a turizmus szempontjából kínál jelentős lehetőségeket. A Tour de Hongrie profi országúti kerékpárverseny 2026. évi rajtjának helyszínére adnak be pályázatot.

Döntés született a Csabai úton található Széchenyi-tó használati szerződésének módosításáról is.

Döntés született fogorvosi feladatellátási szerződés módosításáról, valamint többek között az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendeletet is módosították. Zárt ülésen tárgyaltak az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjak odaítéléséről.

Nézze meg ezt is:

A média és a kommunikáció hatása a klímatudatosságra címmel rendeztek online konferenciát

  Gyula és testvérvárosai, Kovászna, Csíkszereda, Révkomárom, Nagybecskerek és Wagrowiec még 2023-ban nyújtott be egy …