2025. május 22., csütörtök
FONTOS

Németül versengtek a Máriás-házban

Péntek délután, megalakulásának harmincadik évfordulójára emlékezett ünnepi közgyűlésén a Békés Vármegyei Német Iskolaegyesület.

A program után tartották a 21. “Ki mondja szebben?” német prózamondó versenyt, harmincöt résztvevővel a vármegyéből.

A Békés Vármegyei Német Iskolaegyesület közössége megalakulásának harmincéves évfordulójára emlékezett pénteken, a Máriás-házban. Az ünnepi közgyűlésen felidézték az elmúlt évtizedek legfontosabb pillanatait, köztük a 21 évvel ezelőtt életre hívott „Ki mondja szebben?” német prózamondó versenyt. A megmérettetés létjogosultságát mutatja, hogy minden évben szép számmal jelentkeznek a programra, az idén harmincöt diák nevezett a vármegyéből.

Elsős kora óta tanulja a németet a Göndöcsből érkező Majoros Eszter Boglárka. A fiatal diák elmondta, sokszor vette már hasznát a nyelvtudásnak.

Harminc évvel ezelőtt alapítóként csatlakozott az iskolaegyesület közösségéhez Szilágyiné Solymosi Mária, huszonhat éve pedig az elnöki feladatokat is ellátja. Az egyesületi vezető kiemelte, a három évtizeddel ezelőtt megfogalmazott céljaikat követik ma is. Változatlanul az a törekvésük, hogy erősítsék a német nyelvet és ápolják a nemzetiség hagyományokat.

A vármegyei német iskolaegyesület ünnepi közgyűlésén a jövő terveit is megfogalmazták, köztük a közösségépítést szolgáló rendezvényeket és a 2025-ös kulturális eseményeket.

Nézze meg ezt is:

Megváltozik a forgalmi rend a Tessedik utcában

  A képviselő-testület döntése alapján péntektől megváltozik a forgalmi rend a Tessedik Sámuel utcában. Május …