2025. március 22., szombat
FONTOS

Magabiztosan győzött a Gyulasport kézilabda együttese

November 23-án, az év utolsó hazai mérkőzésén a Békéscsabai Előre NKSE U21-es együttesét fogadta a Gyulasport csapata. Az NB II-es kézilabda bajnokság 9. fordulójában 34:17-es hazai győzelem született, írta közösségi oldalán a Gyulasport.

A vendég békéscsabaiak meglepték a hazaiakat, a kezdő gól is a gyulai hálóban kötött ki, olvasható Máthé István értékelésében. A találkozó első negyede szoros versenyfutásban telt, majd Zöldi-Tóth Katalin, gyulai vezetőedző időkérése után változtattak a hazai védekezésen. Felgyorsították a támadásaikat és pontosabb befejezésre törekedtek. Ettől kezdve a békéscsabai együttes egyre jobban leszakadt, ráadásul a próbálkozásaik többségét a gyulai védelem hárította.

Edzői összefoglalójában Zöldi-Tóth Katalin kiemelte, a mérkőzés esélyeseként léptek pályára, ennek megfelelő hozzáállással. Lendületes játékkal, nagyon sok jó egyéni teljesítménnyel, megérdemelt győzelem született.

A bajnokság következő fordulóját december 8-án, Szegeden játssza a gyulai együttes.

Nézze meg ezt is:

Bihari képeket mutat be Gesznerné Fehér Andrea

  Egy festő szemével Czárán Gyula nyomán címmel rendezték meg kedden a könyvtárban látható kiállítást …