Gyulatelevízió
Az egyházi év végén és advent első két vasárnapján is a liturgia a vasárnapi evangéliumokban az idő múlására, az idők végére irányítja figyelmünket.
Az időbeliséghez, az idő múlásához való viszonyulásunk sajátos módon jellemez bennünket. Ha azt mondjuk valakire, hogy a múltban él, ezzel kétségbe vonjuk a valóságérzékét. Aki csak a múltból él, az lusta. Aki a múltra épít, a múltból tanul, az bölcs. Aki csak a pillanatnak, a jelennek, a mának él, az bolond és felelőtlen. Aki a jövőt építi, értelmesen tervez, az felelősségteljes és okos. Arra azonban ritkán szoktunk gondolni, hogy a jövőnek is lesz vége. Saját jövőnknek, az emberi történelem jövőjének, és az egész világegyetem jövőjének is. Gyűjtőfogalomként ezt nevezhetjük világ végének. Korábban ezzel a fogalommal csak vallási köntösbe bújt egzaltált emberek riogattak: térjünk meg, mert itt a világ vége. Azaz: „Ne nagyon ugráljatok, mert vége a táncnak.” Korunkban inkább arra figyelmeztetnek bennünket – joggal –, hogy a klímaváltozás következményei katasztrófához vezethetnek, az atomfegyverek esztelen használatával az emberiség kiirthatja saját magát, vagy hogy a féktelen környezetszennyezés, a természeti források felelőtlen felhasználása az életre alkalmatlanná teheti földünket. Mindez megfontolandó, de akármennyire is kiküszöböljük vagy csökkentjük a klímaváltozás negatív hatásait, tartózkodunk az atomfegyverek használatától és odafigyelünk az ökológiai lábnyomunkra, akkor is lesz egy vég: vége életünknek, vége az emberi történelemnek, vége a világegyetemnek, az univerzumnak.
Az elmúlt időszak vasárnapjainak evangéliumaiban erről a világvégéről hallunk Jézustól. Azt mondja, hogy ez a vég nem egy pont a regény végén. Nem egy pusztulás, nem megsemmisülés. Ez a vég egy cél, melynek elérése egy új állapotot hoz el. Ez az állapot pedig győztesként célba jutva a tökéletes szeretet, a teljes igazság, a jóság és a szépség örökké tartó birtoklása. Mivel egyetlen cél van mindenki számára, és a versenyben a részvétel kötelező, a pályát végig kell járni és a célon át kell haladni azoknak is, akik nem törekedtek verseny közben a szeretetre, nem keresték az igazságot, elrontották a jóságot és elcsúfították a szépséget. Ők nyilván nem arany-, ezüst- vagy bronzérmet, nem is pontokat kapnak előkelő helyezésükért, hanem azt eszik meg a gálavacsorán, amit maguknak főztek. Jézus még arra is felhívja a figyelmet, hogy a vég, a célba jutás idejéről senki ne bocsátkozzon találgatásokba, senki ne hagyja magát riogatni butaságokkal, mert ahogy mondja, „azt a napot és azt az órát csak Isten ismeri”. Addig viszont érezzük át, hogy a célegyenesben vagyunk, bár annak hasznát nem látjuk át. Szedjük össze magunkat, használjunk fel minden szabályos, lehetséges erőforrást, élvezzük a versenyt, és törekedve a szeretetre, az igazságra, a jóságra és a szépségre, egymást sportszerűen támogatva örömmel és biztos reménnyel haladjuk a cél felé.
Most viszont egy születésre, a Megváltó születésének megünneplésére készülünk. Ő végérvényesen elkötelezte magát mellettünk, mindannyiunk testvére lett, saját életünk és az egész történelem is csak általa találhat haza, juthat el a végső célba.
Egyházmegyénk minden családjának, közösségének és minden tagjának áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok.
