2025. május 16., péntek
FONTOS

A hagyomány állt a vetélkedő fókuszában

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Harruckern iskolában azt az országos  merítésű projektvetélkedőt, mely során a csapatok a hagyomány témakörében összeállított projektjeiket mutatták be.

Ezek között számos művészeti ág kapott szerepet. Harangozó Imre zsűrielnök az esemény kapcsán a szakmák és a kultúra folytonosságát, a hagyományokhoz való viszonyuk erősödésének fontosságát hangsúlyozta. A harmadik alkalommal megrendezett verseny emelkedő népszerűségét mutatja, hogy míg az első alkalommal nyolc, addig legutóbb harminchat csapat mérettette meg magát. A kísérő és felkészítő pedagógusokkal együtt több, mint 170 vendég érkezett Gyulára.

A megnyitón Pörneki Attila István főigazgató arról beszélt, hogy a verseny során a tudás és az egymás iránti támogatás kerül a középpontba. A résztvevő fiatalok számára a verseny nemcsak kihívást jelentett, hanem lehetőséget is adott nekik, hogy megmutassák magukat, azt, hogy képesek felülemelkedni a nehézségeken. A megmérettetésen a feladatokat a fiatalok csapatban oldották meg, ami olyan érték, mely később hasznosnak bizonyulhat a munkaerőpiacon is.

Nézze meg ezt is:

Bemutatkoztak a gyulai A Szakkörösök

  Négy út címmel, a 2024/25-ös A Szakköri évet lezáró kiállítás nyílt kedd délután a …