2025. február 18., kedd
FONTOS

Görgényi Ernő: lépésről-lépésre tervezzük a fejlesztéseket

A Magna Cum Laude eredményei azt jelzik, Gyuláról is az ország legjobbjai közé lehet emelkedni – mondta a szombat este megtartott, újévi, polgármesteri fogadáson Görgényi Ernő.

A polgármester hangsúlyozta, minket, gyulaiakat több köt össze, mint amennyi elválaszt, a politikai nézetkülönbségek múlandók, de a közös értékek tartósak.

Tavaly volt 20 éve annak, hogy Magyarország elnyerte az uniós tagságot. Ennek kapcsán a polgármester felidézte, hogy a sok probléma mellett ez jelentős fejlődést hozott.

Görgényi Ernő visszatekintett a 2024-es évre, és sorra vette a nagyobb fejlesztéseket. Ezek a várfürdő mellett érintették a  Ladics házat, a Százéves cukrászdát, de megújultak az oktatási intézmények, és a szálláshelyek jelentős része. A város folytatta a diákok támogatását és a faültetési programot.

Görgényi Ernő szólt arról is, hogy az elmúlt négy évben 30 ezer alá csökkent a lakosság Gyulán. Ebben az időszakban közel ezer fővel lettünk kevesebben, de ha nem költöznének be ilyen sokan, akkor ez a szám 1700 lenne. A polgármester megjegyezte, Békés vármegyébe, a tízezer feletti lélekszámú települések között Gyulán a legkisebb mértékű a csökkenés.

Az elmúlt években fejlődött a gazdaság, másfél évtized alatt háromszorosára nőtt az iparűzési adó bevétel a városban, új munkahelyek jöttek létre, az Airbus pedig a világgazdaság térképére is fekhelyezte a várost.

Görgényi Ernő azt mondta, lépésről-lépésre tervezik a fejlesztéseket. Idén bírálják el a top pluszos projekteket, így sok beruházás kezdődhet meg a városban. Ezek közé tartozik két kerékpárút felújítása és egy építése, ez utóbbi Gyulaváriban.

Fejlesztés előtt áll a csapadékvíz-elvezető rendszer és sok más projekt is megvalósulhat, például az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának rehabilitációja.

A polgármester beszélt a vasútállomás felújításáról is. a város az épületegyüttes előtti tér kiépítését vállalta. Az eseményen Pro Mecenatura Urbis Gyula elismerő címet kapott a Dig-Build Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft, majd a Magna Cum Laude zenekar lépett fel.

Nézze meg ezt is:

Körültekintően kell használni az internetet!

  Körültekintően kell használni az internetet, személyes adatokat, képeket nem szabad megosztani, hiszen az ott …