

Hétfőn átadták a gyulai Almásy-kastély báltermében rendezett szilveszteri gálavacsorán összegyűlt adományt a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak.
Gyula legnagyobb szálláshelye és az Almásy-kastély összefogásából 125 ezer forint gyűlt össze a legkisebbeknek.
Egy új évet az új életek segítésével kezdeni különösen fontos és meghatározó a gyulai Almásy-kastély életében, hangsúlyozta Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető hétfőn, a Hunguest Hotel Gyulában tartott adományátadó eseményen. A tavalyi év utolsó napján másodszor rendeztek szilveszteri gálavacsorát a szálloda vendégeinek a kastély báltermében, jótékonysági tombolasorsolással egybekötve. Fekete-Dombi Ildikó kiemelte, a tavalyi együttműködés okán, az idén is a korábban érkezett gyermekeket segítő alapítványt támogatták.
Egyaránt adakozóak voltak és szívügyüknek érezték a jótékonysági lehetőségét úgy a belföldi, mint a külföldről, többségében Romániából érkező szállodai vendégek, fogalmazott Boros Zoltán ügyvezető. Példás összefogást tapasztaltak a tombolatárgyak felajánlása terén is, hiszen sokan álltak ebben a formában a jó ügy mellé. Boros Zoltán hangsúlyozta, a tavaly elindított hagyományt a jövőben is folytatni szeretnék.
Az alapítvány elnöke kiemelte, minden forintnak megvan a helye, ugyanakkor sokszor nem ez a legfontosabb, fogalmazott Abdulrahman Abdulrab Mohamed. Ezen túlmutat, hogy az ország minden tájáról és a határon túlról érkező emberek egy számukra ismeretlen szervezet és egy fontos társadalmi ügy mellé álltak.
A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány eddig közel ezeregyszáz gyermeknek segített, a szilveszteri összefogás eredményeként befolyt összeg további gyermekéletek megmentéséhez járul hozzá.