

Tavaly hasonlóan alakult a véradók száma Békés vármegyében, mint az előző évben, tájékoztatott csütörtökön a Magyar Vöröskereszt területi szervezete.
A kilencszáz szervezett véradáson, közel tizenkilencezer önkéntes, ötvenötezer embernek tudott segíteni.
2024-ben hatvanöt településen kilencszáz véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyében, tájékoztatott Jankó Erzsébet, a területi szervezet vezetője. Ezek a számok Békésben szinte ugyanúgy alakultak, mint 2023-ban. Közel tizenkilencezer önkéntes véradó segített embertársain a vármegyében, Gyulán háromezren nyújtottak segítő kezet. Jankó Erzsébet kiemelte, húszezer véradóra számítottak tavaly. Ez ugyan nem teljesült, viszont az új önkéntesek száma bizakodásra ad okot.
A fiatalok megszólítása továbbra is az egyik legfontosabb feladatuk, így folytatják a hősképző programot is, fogalmazott a területi vezető. Ezeken az alkalmakon akár a kisgyermekek is megtanulhatják a segítségkérés alapvető mozzanatait. Jankó Erzsébet elmondta, a vöröskereszt bázisóvodai programjában megismertetik a legkisebbekkel a segélyhívás tudnivalóit. Arra is megtanítják őket, hogy össze tudják foglalni: kinek, miért és honnan kérnek segítséget, ami sok esetben akár életmentő is lehet. A 2025-ös esztendőben erősíteni szeretnék a fesztiválokon és rendezvényeken való megjelenést, véradásokkal egybekötve, hangsúlyozta Jankó Erzsébet. A népszerűsítő kampányaikhoz az idén újdonságként keresik Békés vármegye véradó arcait.
A véradások jelentőségét nem elég hangsúlyozni, egy ember három életet tud megmenteni egy rövid, szinte fájdalommentes beavatkozással. Ezt tükrözik az adatok is, 2024-ben a vármegyei véradók Békéscsaba lakosságával azonos számú embernek tudtak segíteni.