2025. február 14., péntek
FONTOS

Lázár feltámasztás történetéből egy mondatra épül az idei imahét

Az idei ökumenikus imahét második állomását tartották hétfőn az evangélikus templomban.

A 2025. évi imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint. Az idei ökumenikus imahét arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.

János evangéliumának 11. fejezete alapján Lázár feltámasztás történetéből egy mondatra épül az idei imahét.

Pápai Attila kiemelte, az ökumenikus imahét során imanyolcadról van szó. A koronavírus-járvány előtt mind a nyolc napot megtartották Gyulán. A pandémia utáni évben az első és az utolsó napon találkoztak, ezután pedig négy napos volt az imahét, ahogy 2025-ben is az. Pápai Attila kiemelte, reméli, hogy a következő években visszatérhetnek a teljes imanyolcad megtartásához.

Nézze meg ezt is:

A genetika a hosszú élet titka a 90 esztendős Csákabonyi György Kálmán szerint

  Görgényi Ernő polgármester virággal, Veres András, a körzet képviselője és Tímár Andrea aljegyző pedig …