

Csütörtök délután egy tavalyi aktualitás, a rendkívüli aszály került fókuszba a vízügyi igazgatóság székházában rendezett előadóülésen.
A Magyar Hidrológiai Társaság területi szervezete és a KÖVIZIG szervezésében vízrajzi szemszögből elemezték a 2024-es időjárási jelenséget.
2022 után tavaly egy újabb, közel két hónapig tartó rendkívüli aszály jellemezte hazánk időjárását. Csütörtökön a téma aktualitása miatt szervezett előadóülést a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság területi szervezete az igazgatóság székházában. A közös rendezvények nem újkeletűek, évente számos program szervezésében működnek együtt, fogalmazott Szabó János, az MHT vármegyei elnöke. A több mint százéves hidrológiai társaság a vízügyi igazgatóság mellett működő, társadalmi szervezetként dolgoz fel vízgazdálkodást érintő aktualitásokat.
Az első aszály elleni védekezés a 2022-es extrém vízhiányos évben zajlott a gyulai igazgatóságnál, fogalmazott Lukács Béla osztályvezető, a csütörtöki tanácskozás főelőadója. A tavalyi, július közepétől szeptember elejéig tartó aszály eltért a két évvel korábbitól. Más volt a hidrometeorológiai előzménye és máshol voltak a kritikusnak nevezhető pontjai. Az osztályvezető kiemelte, 2024-ben találkoztak olyan helyzettel is a Fehér-Körösön Gyulánál, hogy nem tudtak mérni, annyira kevés volt a folyó vízhozama. Az aszály elleni védekezés feladatai nem térnek el az ár- vagy belvízvédekezési feladatoktól, hiszen ez is vízhozammérések sokaságából áll.
A klímaváltozás és az időjárási viszonyok abba az irányba hatnak, hogy az utóbbi években nem a túl sok, hanem a túl kevés víz okoz gondot, hangsúlyozta Lúczi Gergely, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Ezzel párhuzamosan előtérbe került a kormány részéről az a törekvés, hogy minél több helyre, minél több öntözővizet lehessen eljuttatni. Az igazgató kiemelte, ebben nagyon komoly szerep és feladat hárul a vízügyi szervezetekre napjainkban és a jövőben is.
A vízhiányos időszak folytatódott 2025-ben is, már az év első hónapjában is jelentős a csapadékhiány a Körösök teljes vízgyűjtőterületén.