

Sikeres évet tudhat maga mögött a Gyulasport Nonprofit Kft, amit a fejlődés jellemzett.
Kertes István ügyvezető a 3Témában a 2024-es eredményekről beszélt, vázolta az idei terveket, köztük olyan jelentős beruházást is, mint a városi tornacsarnok hőszigetetlése.
A fejlődés évének is lehet nevezni a 2024-es esztendőt a Gyulasport Nonprofit Kft életében, összegezte a tavalyi eredményeket Kertes István ügyvezető a 3Témában.
A sikeres év mögött többek között olyan fejlesztések állnak, mint a műfüves és a centerpálya teljeskörű felújítása. Kiemeltnek nevezte, hogy valamennyi sportág, a futball, az atlétika, a kézi- és kosárlabda is előre tudott lépni 2024-ben és az ezeket választó gyerekek létszáma is emelkedett. Az is jelentős változást és egyben kihívást hozott tavaly, hogy Békés vármegyében egyedüliként elnyerték az MLSZ rendszerében működő, kiemelt körzetközponti minősítést.
Kertes István elmondta, jól zárult az októberi országos testnevelésügyi konferencia is, ami 2024 fontos rendezvénye volt. Bár gazdasági oldalról február végével lehet lezárni az esztendőt, a január az ötletelés és a tervezés időszaka a Gyulasportnál. Az ügyvezető hangsúlyozta, az idei évre egy jelentős, mintegy nyolcvan milliós beruházást terveztek.
Ezekben a hetekben a város általános iskoláival egyeztetnek az új kézisuli programról és a hosszútávú együttműködési lehetőségekről, mondta Kertes István. A kosárpalánta program már működik, de hangsúlyos, hogy a kézilabdát is már az alsó tagozatos diákokkal megszerettessék. Az ügyvezető kiemelte, céljaik megvalósításhoz minden évben keresik a pályázati forrásokat. A Gyulasport számára a legnagyobbak a tao-pályázati lehetőségek. Ez egy országos keret 2018 óta, amelyet a látvány-csapatsport támogatásra jogosult szövetségek között osztanak ki minden évben.
Az év eleji nehézségek ellenére Kertes István bizakodással tekint 2025-re, és legalább olyan időszakra számít, mint a tavalyi volt.