2025. március 18., kedd
FONTOS

A magyar űrtevékenység kezdetének 79. évfordulójára emlékeztek Gyulaváriban

A Bay Zoltán Általános Iskola hetedik osztályos tanulói, valamint a csillagászati szakkörösök műsora színesítette a Magyar Radarcsillagászat Napját Gyulaváriban.

A fizikus 1900. július 24-én látta meg a napvilágot, elemi iskoláit szülőfalujában, Gyulaváriban végezte, majd tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Itt ismerkedett meg többek között a 20. század nagy irodalmi egyéniségeivel, Illyés Gyulával, Németh Lászlóval és Zilahy Lajossal. Bay Zoltán egyetemi évei alatt végig tagja volt az Eötvös-kollégiumnak, amely a tehetséges fiatalok képzésének adott otthont.

Márki-Zay Lajos csillagász, egykori matematika-fizika szakos tanár beszédében kiemelte, kötelességszerűen ápolja Bay Zoltán emlékét. A csütörtöki eseményen visszaemlékezett arra is, hogyan lett Illyés Gyula utca, valamint Bay tér. A tervekkel kapcsolatban egy levelet írt Bay Zoltánnak, melyben csak az utóbbit tüntette fel. Javasolta, hogy a Zoltán nevet hagyják ki az elnevezéből, hiszen akkor egy élő emberről kapta volna a nevét.

A csütörtök délelőtti eseményen Bay Zoltán válaszleveléből egy részlet is elhangzott. Ebben az állt, hogy teljesen egyetért azzal, hogy a keresztneve, a Zoltán, a tér elnevezésében ne szerepeljen.

Márki-Zay Lajos kiemelte, az 1930-as években kezdtek el igazán épülni a radarok, ezek ekkor még csak egy eszközként szerepeltek. Még akkor még senki sem gondolt arra, hogy milyen szerepet játszanak majd Bay Zoltán életében.

Kónya István alpolgármester kiemelte, a város önkormányzata számos módon őrzi Bay Zoltán emlékét.

A csütörtöki eseményen a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit a református templom udvarán található szobornál.

Nézze meg ezt is:

Március 15-én átadták a városi kitüntetéseket Gyulán

  Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak a városháza …