2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Jól indult a szezon a gyulai női kézilabdában

Erősen indult a szezon a CZ-Gyulasport női kézilabda csapatának.

A téli felkészülés utáni első mérkőzésen magabiztosan győztek a hölgyek a Szarvas együttese ellen.

Közel két hónap kihagyás után hazai pályán indította a szezont a CZ-Gyulasport női kézilabdacsapata.

A téli felkészülés utáni első mérkőzésen a Szarvasi NKK ellen játszott a gyulai együttes. A február elsejei mérkőzést egyfajta visszavágónak tekintette a hazai csapat, hiszen tavaly októberben egy góllal veszítettek. Zöldi-Tóth Katalin vezetőedző ezúttal elsősorban a védekezésre helyezte a hangsúlyt. A mérkőzés első tíz percében még akadozott a helyzetkihasználás, amire a vendégcsapat néhány találattal reagált. A hazai időkérés után új lendületet vettek a gyulai lányok, akik végül koncentrált játékkal, megérdemelten állították be a 34:18-as végeredményt. A fürdővárosi együttes jelenleg a harmadik helyen áll az NB II-es bajnokságban.

Nézze meg ezt is:

Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója

  Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai …