2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Két gálával ünnepelte 75 éves fennállását a gyulai néptánc együttes

A műsorban több generáció, összesen mintegy 250 táncos lépett színpadra.

A többség október óta készült a februári eseményre, de voltak, akik hétvégente tudtak csak próbálni.

A három órás műsor során minden generáció megkapta a lehetőséget a színpadon. Kotroczó Julianna 1962-ben csatlakozott a gyulai néptáncegyütteshez.

A szombati, második eseményen Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta, a dupla telt ház az elvárható népszerűség mellett is jelezte, hogy micsoda várakozás övezi a szombati gálát. A programra az ország számos pontján élő, egykori tagok közül is sokan hazatértek, hogy újra együtt ünnepeljenek a Gyulai Táncegyüttes régi hagyománya szerint. Gyula a kultúra magyar városaként régóta igyekszik büszkén megmutatni értékeit, és hogyha lehet, átadni belőle minél többet.

A polgármester folytatta, Gyula két tánccsoportja, a Körös és a Harruckern 2023-ban Végvár Táncegyüttes néven egyesült, azóta közösen éltetik és viszik tovább a lángot. A város igazán hálás lehet a táncegyütteseinek, hiszen a 75 év nemcsak a kulturális küldetésről szólt, hanem arról is, hogy a táncosok közössége a megtartóerő egyik fontos pillére. A polgármester hangsúlyozta, reméli, hogy Gyula még sokáig a néptánc és a népzene fontos, kiemelkedő helyszíne lesz.

Nézze meg ezt is:

Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója

  Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai …