

Lekerült a régi ártábla és újat helyeznek fel a helyére, hatvan perccel a tíz órás nyitás előtt még javában zajlottak az előkészületek a Gyulai Várnál.
A keddi naptól a pénztár már nem a rondellában, hanem a korábban börtönhelyiségként használt teremben, közvetlenül a Kerecsényi-kapu mellett működik.
A változásokról Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető beszélt a Gyula Televíziónak. Hangsúlyozta, a vár kiállítása ebben a formában 20 éve nyílt meg, így anyagi és szakmai szempontok szerint is megérett az idő a változásra. A pénztár áthelyezése csak a kezdő lépés volt, áprilistól az ajándékbolt a Várborozóban működik majd, ahol egy büfét is kialakítanak.
A működtető cég egy nemzeti gyakorlatot vesz át akkor, amikor egy minden látogató esetében kötelező, 600 forintos szervizdíjat vezet be. Ez a mosdóhasználat, a díjmentes fényképezés és a csomagmegőrző használat mellett más szolgáltatásokat is felölel.
Az innen befolyó bevetélt a további fejlesztésekre fordítják. Fekete-Dombi Ildikó elmondta, ősztől új, a látogatókat szolgáló helyiség megnyitását is tervezik a vártörténettel kapcsolatban. A szablyavíváshoz kapcsolódóan erősíteni szeretnék az interaktív elemeket, és gasztrotörténeti bemutatókat terveznek.