Híd a múlt és a jövő között – Wenckheimektől az egyetemi oktatásig – ezt a címet viselte a Gyulai Felsőoktatás Napjának nyolcadik eseménye, melyet szerdán, a városházán rendeztek meg.
A programon Kiss-Rigó László püspök jelentette be, hogy a még hatékonyabb társadalmi szolgálat érdekében létrehozzák az országban egyedülállónak mondható gyermek- és ifjúságvédelmi tanszéket. A főpásztor beszélt a város és a helyi campus közötti együttműködésről is.
A Gál Ferenc Egyetem megmentőként érkezett a térségbe akkor, amikor mások elhagyták azt – hangsúlyozta a kormányhivatal főigazgatója. Rákóczi Attila kiemelte, azóta komoly sikereket értek el, nemcsak a környéken élőknek kínálva diplomaszerzési lehetőséget.
Az eseményen előadást tartott Bauer Barbara írónő, aki Wenckheim Krisztina alakját állította a középpontba.
A programon szó esett a történelmi egyházak szociokaritatív tevékenységének megújulásáról is.
Dux László rektor úgy fogalmazott, egy ilyen esemény is erősíti azt a kapcsolatot, mely az egyetem, és a térség különböző szervezetei között egyébként is fennállt.
Görgényi Ernő polgármester azt mondta, nagy jelentőséggel bír, hogy egy vidéki városban több, mint három évtizede működik felsőoktatási intézmény, ezt persze Gyula különleges volta is magyarázza. Az, hogy jelenleg virágzik a fürdővárosi képzés, elsősorban a Gál Ferenc Egyetemnek köszönhető.
Az eseményen együttműködési megállapodás született Gyula és a Gál Ferenc Egyetem között a „Fenntartható városok – fenntartható közösségek” programra építve.