2025. március 17., hétfő
FONTOS

A genetika a hosszú élet titka a 90 esztendős Csákabonyi György Kálmán szerint

Görgényi Ernő polgármester virággal, Veres András, a körzet képviselője és Tímár Andrea aljegyző pedig tortával köszöntötte a 90 esztendős Csákabonyi György Kálmánt.

Az 1935-ben született szépkorú 1939-ben költözött Gyulára szüleivel, hiszen édesapja akkor lett a Békés Megyei Levéltár igazgatója. Csákabonyi György Kálmán az iskolát Gyulán kezdte, majd Pécsre kerültek.

1945-ben visszaköltöztek Gyulára, itt folytatta tanulmányait a Katolikus Főgimnáziumban, majd az államosítás után az Erkel Ferenc Gimnáziumban, itt 1953-ban érettségizett. Ezt követően Pesten nyomozótiszti képzést kapott.

Csákabonyi György Kálmán 21 évig dolgozott a bíróságon, valamint a végrehajtó iroda vezetője is volt. Dolgozott a városi tanács igazgatási osztályán szabálysértési előadóként. 1956 májusában kötött házasságot feleségével, két gyermekük született. A szépkorú fiatalon sokat sportolt. Országos második helyezett volt úszásban. Gyuri bácsi szeret sokat internetezni.

A hosszú élet titkának elsősorban a genetikát mondta, emellett azt, hogy becsületesen helyt kell állni az életben családi, társadalmi, munkahelyi vonatkozásban egyaránt.

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …