Témák:
- Sikeresen pályázott Gyula kerékpárút fejlesztésre – jelentette be a csütörtök délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester és Veres András képviselő. A 630 millió forintos forrásból a Vértanúk útja mindkét oldalán egy-egy kilométeres szakaszt építenek újjá.
- Elsősorban a leszakadó társadalmi csoportok számára nyújthat segítséget az a program, melynek részleteit a kormányhivatal szakemberei mutatták be. A vármegyébe mintegy három és felmilliárd forint érkezik.
- Csákabonyi György Kálmánt köszöntötte a város vezetése 90. születésnapja alkalmából. A szépkorú a hosszú élet titkának elsősorban a genetikát tekinti.
- Hagyomány a gyulai kiállítóhelyek életében, hogy Valentin-naphoz kapcsolódva kínálnak programokat. A várban és az Almásy-kastélyban több napon át várják az érdeklődőket.