

Február 14-én kibocsátó ünnepséget szervezett a kihelyezett altiszti alapfelkészítésen részt vett állomány számára a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalja.
A békéscsabai kiképző bázisra az ország számos pontjáról, összesen 11 alakulattól érkeztek altisztek, hogy elvégezzék a 14 hetes, komplex felkészítést. Ez idő alatt öt hetet tett ki a harcászat több helyszínen, többek között az AB-Expo területén, Póstelek határában, valamint a Marói-erdőben. A képzést írásbeli, gyakorlat, valamint szóbeli vizsgával zárták az altisztek.
Botos Bettina számára nem ér véget a képzés, a jövőben is a 101. Területvédelmi Zászlóaljnál folytatja a munkát.
Polyák András ezredes, a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnok-helyettese kiemelte, a 14 hét komoly kihívás volt az 53 katona számára. Hangsúlyozta, a vezetővé válás fontos állomása volt ez az altiszti alapkiképzés.
Kaszab Zoltán, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa kiemelte, minden egyes képzésnek, melyet magas szinten hajtanak végre, annak nyoma van.
Összesen öt helyen, Békéscsaba mellett Győrben, Szentendrén, Debrecenben, valamint Püspökszilágyon zajlott altiszti alapkiképzés az országban, mintegy 260 embert képeztek ki.