2025. július 20., vasárnap
FONTOS

Újra parasport napot rendeztek Gyulán

Nemcsak a labdaérzéket javítja, hanem jó közösségteremtő ereje is van az ülőröplabdának.

Ezt a sportágat is kipróbálhatták csütörtökön a gyulai parasportnap résztvevői. Az idei programoknak is a városi sportcsarnok adott otthont, ahol a Pánczél Imre intézmény mellett a Dürer Albert Általános Iskola tanulói is élvezhették a mozgás örömét.

A parasport napot immár nyolcadik éve indították el. Ez a program azért is fontos, mert a fogyatékkal élők a sport erejével több sikerélményhez juthatnak, ami megkönnyíti az érintett fiatalok társadalmi integrációját.

A pánczélosok minden évben másik intézményt hívnak meg a programra, idén a Dürer Albert iskolai tanulói sportoltak együtt a fogyatékkal élő fiatalokkal.

Az eseménnyel kapcsolatban Görgényi Ernő polgármester úgy fogalmazott, nem is a figyelemfelhívás a fontos, hanem annak a figyelemnek, annak a törődő hozzáállásnak a fenntartása, mely az elmúlt években megerősödött Gyulán.

A parasport nap jól szolgálta a fogyatékkal élő és az ép fiatalok közeledését, erősítve előbbiek elfogadását.

Nézze meg ezt is:

Új kiállítás nyílt a Gyulavári Kastélyban

Új kiállítás nyílt szerda délután a Gyulavári kastélyban. Két alkotó összesen több, mint 50 munkáját …