2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Új megvilágításba helyezték Kohán rejtőzködő képeit

A Kohán hagyaték rejtőzködő, vagyis kevesek által ismert képeit mutatja be az az időszaki tárlat, melyet csütörtök délután nyitottak meg a művész nevét viselő képtárban.

A tárlat nem is csak ezért mondható különlegesnek, hanem azért is, mert a gyakran sötét árnyalatú Kohán festmények ezúttal másképp jelennek meg a látogatók előtt.

A Rejtőzködő képek a Kohán-hagyatékból című, 26 művet felvonultató tárlatot Megyesi Balázs nyitotta meg. A művészettörténész, műtárgyszakértő szavaiból az derült ki, Kohán György művészete sok lehetőséget tartogat, még mindig áttörés előtt áll.

Mint ismert, Kohán György 1966-ban bekövetkezett halálakor szülővárosára hagyta munkásságának több mint 600 festményét és közel 3000 grafikáját. A munkásságát leginkább reprezentáló darabokat a város 1979 óta a festő nevét viselő képtárban mutatja be.

A tárlat május 18-ig látogatható a Kohán képtárban.

Nézze meg ezt is:

Látványos szakaszába ért a Gyulai Várfürdő vízgyógyászati részlegének rekonstrukciója

  Január végén még a képen látható állapotban tartottak a vízgyógyászat kivitelezési munkálatai a Gyulai …