2025. március 27., csütörtök
FONTOS

A hitoktatásban is készülnek a szentévre

Vargáné Bögi Veronika

Ferenc pápa a Spes non confundit kezdetű bullájával meghirdette a 2025-ös jubileumi évet.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete (SZEKI) egész éves programjai tematikáját a szentévre hangolta. A szentév összekapcsolódik az egyházmegye millenniumára való felkészüléssel. A hitoktatók diákjaikkal együtt járják a remény zarándokútját.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén ünnepli alapítása 995. évfordulóját, s ezzel elindul a visszaszámlálás, a millenniumra való felkészülés öt éve. Serfőző Levente, a SZEKI főigazgatója arról számolt be, a két jubileumi év jegyében rendezik meg szeptemberben a Szent Gellért Ifjúsági Találkozót, valamint a nyári egyházmegyei ifjúsági tábor is a „Remény zarándokai” címet viseli.

– Az a célunk, hogy megfoghatóvá tudjuk tenni, és át tudjuk adni a szentév üzenetét, és élő tapasztalatot szerezhessünk Isten szeretetéről – mondta a főigazgató.

– A felkészülést a múlt évben meghirdetett Szent Imre-rajzpályázat indította el. Mit jelent a remény, hogyan vagyunk mi a remény zarándokai? Ehhez akartuk közel hozni a diákokat – mutatta be a kezdeményezést Vargáné Bögi Veronika, a közösségi programok felelőse. A pályázatra a diákok négy korcsoportban dolgoztak, közel 400 alkotás érkezett, főként rajzok, de számos vers is, melyekből egy gazdag válogatást kiállítottak a dómban.

– Mi magunk is sokat tanultunk, kaptunk a gyerekek művei által. Mély megfogalmazások születtek – értékelte a programot a SZEKI munkatársa.

Idén a Bálint Sándor Emlékverseny témája is a szentévhez kapcsolódik. A néprajztudós munkásságát középpontba állító verseny a Napsugaras Tájház, a Móra Ferenc Múzeum és az egyházmegye együttműködésében valósul meg. „Mindennapi kenyerünket – a táplálkozás hagyományai a paraszti kultúrában” címmel ismerkednek azzal, hogyan kapcsolódott össze a régi ember életében a táplálkozás és a vallás, a táplálkozás és a zarándoklat.

A verseny négy korosztályt szólít meg, az egész egyházmegye területéről mintegy 60 csapat vesz részt benne. Nemcsak a hittanra járó gyerekeket mozgatja meg a felhívás, a vallásos tartalom mellett mindig van olyan része is, ami általános érdeklődésre tart számot. A szervezők célja a szemléletformálás is. Forrásanyagot adnak, és gyűjtőmunkára buzdítanak, azt szeretnék, ha a gyerekek maguk tennének felfedezéseket, és meglátnák, milyen érték a körülöttük lévő világ. A verseny témája összehasonlításra késztet: hogyan táplálkozott a 20. század elejének embere a négy évszakon keresztül, milyen hétköznapi és milyen böjti ételeket fogyasztottak, és hogyan táplálkozunk mi ma.

– Arra szeretnénk ráébreszteni őket, mennyire nem figyelünk arra, hogy azt együk, ami körülöttünk megterem, és mennyire nem értékeljük azt, ami van, mert mértéktelenül minden rendelkezésünkre áll – fogalmazták meg a szándékukat a szervezők.

 

– A SZEKI munkatársai hozzák el az Országos Hitoktatási Bizottság által kidolgozott szentévi képzési anyagot az egyházmegyébe, melyben 20 481 gyermek részesül 409 intézményben hitoktatásban. Elsőként a körzetek – az egyházmegyét 11 körzetre osztották fel – koordinátorait készítik fel, akik saját körzetük hitoktatóinak adják tovább a felkészítést. A SZEKI szervezésében minden körzetben találkozóra hívják a „remény ifjú zarándokait, valamint az egyházmegyei hagyományos hittanverseny is a szentévre koncentrál – foglalta össze kezdeményezéseiket Szalainé Milasin Katalin, a SZEKI irodavezetője.

Gyuris Gellért, a SZEKI lelki programokért felelős munkatársa a lelki készületüket mutatta be, melynek meghatározó része a havi rendszerességgel tartott imádság a katekétákkal. A SZEKI egyperces videókat készít, melyek tartalmát Ferenc pápa bullájából merítik. Ezek buzdító üzenetek, a SZEKI munkatársai tesznek tanúságot bennük. A szentévben elkezdték körzetenként egy-egy lelki délutánra összehívni a hitoktatókat, hogy feldogozzák a pápai bulla témáit, együtt imádkozzanak azzal az örömmel, hogy „Jézus előtt összetartozunk, nemcsak mint munkatársak, hanem mint testvérek is”.

Nézze meg ezt is:

Gyermekközpontú értékközvetítés

Az ÁGOTA Közösség pasztorális munkacsoportja gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknak szóló adventi szavalóversennyel búcsúzott az óévtől. …