2025. március 17., hétfő
FONTOS

A kommunizmus áldozataira emlékeztek Gyulán

A kommunizmus áldozataira emlékeztek kedd délelőtt, a Béke sugárúti Erdődi Lajos emlékoszlopnál. Gyulán évek óta fejet hajtanak a résztvevők, tisztelegve az áldozatok emléke előtt.

Sinai Léna, Simonyi-díjas versmondó Faludy György: Kihallgatás című versét mondta el a keddi eseményen. A Magyar Országgyűlés 2000-ben Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt főtitkárának az 1947-es elhurcolásához kötődően a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapjává nyilvánította február 25-ét. A gyulai esemény szónoka, Pflaum Mária önkormányzati képviselő kiemelte, 15 évvel ezelőtt a gyulai önkormányzat emléktáblát állított Erdődi Lajosnak az egykori házuk előtt.

Pflaum Mária kiemelte, nemrég emlékeztünk arra, hogy csak Gyuláról 550 embert hurcoltak el a “málenkij robotra”, de országosan ez a szám 700 ezer embert érintett, akik közül 300 ezren soha nem tértek haza. Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, közel 120 internáló-, gyűjtő- és munkatábor működött Magyarországon a II. világháború után, ahova semmilyen vád vagy bírósági tárgyalás nem kellett ahhoz, hogy valakit az egykori ÁVO kényszermunka táborba zárjon.

Pflaum Mária hangsúlyozta, néhány parlamenti határozat és kormánydöntés elég volt ahhoz, hogy állami kézbe kerüljön a magyar gazdaság zöme. A gazdákat szövetkezetekbe kényszerítették, kuláklistát hoztak létre, beszolgáltatásokkal sújtották őket. A családokat sem kímélték, a gyermekeket nem tekintették a család teljes értékű tagjának. Ehhez társult a vallásellenesség, a vallásosság üldözése. Pflaum Mária kiemelte, a kommunizmus olyan mélyre ható társadalmi változásokat indított el, melyek a valódi közösségek majdnem teljes felszámolásáig vezettek.

Az esemény a koszorúk elhelyezésével zárult.

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …