2025. március 24., hétfő
FONTOS

Ezer gyermek kívánsága vált valóra az ÁGOTA Karácsonyon

Élményekben gazdag évet zárt az ÁGOTA Közösség 2024 végén.

Ennek méltó megkoronázása volt az a szegedi nagyszabású karácsonyi ünnepség, ahol mintegy ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal arcára csaltak mosolyt a szervezők.

A szegedi Szent Gellért Fórumban tartott esemény egyik házigazdája volt Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke volt, aki az ünnepségen kiemelte, Jézus Krisztus mindannyiunk testvére.

– Annak is testvére, aki nem tud róla. Felkínálta a barátságát, és aki ezt elfogadja, az boldogabb, teljesebb életet tud élni – hangsúlyozta a püspök.

Az ünnepségen díjakkal ismerték el az ÁGOTA Közösség munkatársainak és önkénteseinek önzetlen tevékenységét, és a támogatók figyelmét.

– Azok vagyunk, akikért kiállunk. Akiket ma díjazunk, azok pedig különösen olyanok, akik kiállnak másokért. Önzetlenek, aggódnak a rájuk bízott gyermekekért, és törődnek velük – fogalmazott Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője.

A különleges hangulathoz idén is hozzájárult az ÁGOTA Közösség gyermekeinek műsora, az este fénypontjaként pedig a hatalmas karácsonyfa alatt sorakozó ajándékok mind gazdára találtak.

Nézze meg ezt is:

Gyermekközpontú értékközvetítés

Az ÁGOTA Közösség pasztorális munkacsoportja gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknak szóló adventi szavalóversennyel búcsúzott az óévtől. …