30 éve beszélgetőkörrel kezdik a reggeleket
Több mint 30 éve reggeli beszélgetőkörrel kezdődnek a tanítási napok a szegedi Karolina Iskolában – a diákok megosztják egymással élményeiket, gondolataikat, sőt aggodalmaikat és örömeiket is, így hangolódnak rá az előttük álló feladatokra.
A napindító beszélgetések személyesebbé teszik a kapcsolatot a pedagógusok és a gyerekek között, akik ugyanakkor megtanulják kifejezni gondolataikat és meghallgatni egymást is.
– Amikor egy gyerek beér az iskolába, mindent hoz magával – nemcsak az iskolatáskáját, hanem azt is, ha álmos, ha feszült, ha a családjában problémák vannak. Azért építettük be a beszélgetőkört a reggeleinkbe, hogy legyen átmenet a megérkezés és az első óra között, így a gyerekek és a tanárok is rá tudnak hangolódni az előttük álló napra – mondja Mezeyné Szatmári Tímea, a szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium főigazgatója.
A beszélgetőkör a tapasztalatok szerint segít abban, hogy nyitott, kölcsönös bizalomra épülő osztályközösség jöjjön létre, ahol a gyerekek és a pedagógusok valóban odafigyelnek egymásra. A Boldogasszony Iskolanővérek által 1872-ben alapított, majd 1992-ben Gyulay Endre püspök kezdeményezésére újraindított szegedi iskola tanárai 30 éve ismerkedtek meg ezzel a módszerrel a németországi Obermachtalban, azóta pedig minden egyes tanítási napot ezzel kezdenek.
A beszélgetést az osztályfőnökök, osztályfőnök-helyettesek vezetik, ezek az alkalmak közös imával kezdődnek – mivel a Karolina katolikus iskola –, ezt követően a gyerekek az őket foglalkoztató témákról, a közösséget érintő konfliktusokról, saját élményeikről, sőt akár félelmeikről is mesélhetnek. Így a napindító 15 perc egyfajta „szelepként” is funkcionál, amelyen át távozhat a feszültség a gyerekekből.
– A téma minden nap más és más. Az osztályfőnökök meg szokták kérdezni a gyerekeket, hogyan telt az előző napjuk az iskolában, hogyan érzik aznap reggel magukat, van-e olyan dolog, ami miatt izgulnak, történt-e velük olyasmi, amit szívesen megosztanának. Van, hogy azt kérdezzük tőlük, olvastak-e olyan hírt, ami foglalkoztatja vagy akár aggasztja őket. De olyan osztályok is vannak, ahol egy-egy bibliai részletből indul ki a beszélgetés – sorolja a lehetséges témákat Mezeyné Szatmári Tímea. A tapasztalatok szerint a kisebbek szívesebben osztják meg élményeiket, mint a gimnazisták, ennek ellenére a reggeli beszélgetőkör a tizenéveseknél legalább annyira fontos eszköz, mint az elsősöknél.
Az ugyanis, hogy a diákok tanáraikkal nemcsak jegyekről, dolgozatokról és tananyagról, hanem saját érzéseikről és élményeikről is beszélgethetnek, sokkal személyesebbé, élővé teszi a közöttük lévő kapcsolatot. A beszélgetőkör ugyanakkor nemcsak a kapcsolatépítést szolgálja, a gyerekek megtanulják kifejezni gondolataikat, képesek lesznek meghallgatni egymást, ugyanakkor megismerik és mérlegelni tudják mások álláspontját is.